A Rádió Bridge
1991. december 16-ig gyakorlatilag a Voice of America angol
nyelvű adásának úgynevezett reléállomása volt. A
stúdiótechnikát egy rózsadombi lakásban felszerelt amatőr
berendezés jelentette. Aztán a Postabank jóvoltából egy
korszerű, digitális stúdiótechnikán kezdték el magyar nyelvű
adásukat sugározni. Kezdetben csak zenét és híreket adtak le,
de ezt a kínálatot igyekeztek rövid idő elteltével
szélesíteni, így a hallgató megtalálhatta az ízlésének és
érdeklődésének leginkább megfelelő műsort.
A rádió története
során számtalanszor váltott - kisebb-nagyobb mértékben -
arculatot. A “rock rádió” a ‘90-es évek felében kezdett kicsit
populárisabb zenéket is játszani, de azért még mindig
kiemelkedett zenei kínálatával a többi rádióadó közül. Aztán
egy hirtelen döntés következtében egy jó ideig csak lassú
számok voltak hallhatók a csatornán. Aztán jött a felmentő
sereg, Jeszenszky Zsolt vezetésével, aki elhozta a legújabb
amerikai rock és britpop felvételeket, igazi, egyéni arculatot
adva a rádiónak. Ekkor indult útjára a Bridge egyik legnagyobb
hatású műsora, a Lemeztár Fantomja, László-Bencsik Judit
vezetésével. Sajnos ez az állapot sem tartott sokáig, a rádiót
hamarosan ismét elözönlötték a kommersz felvételek, az adó
nevéből pedig ekkor tűnt el először a Bridge (102.1 FM). 2001
közepén ismét jött a felmentő sereg, ekkor Szegő Tibor került
a rádió élére, aki a Bridge nevéhez méltó csatornát varázsolt
a 102.1-re, BridgeFM néven. Az ő vezetése alatt indultak az
oly népszerű és közkedvelt esti rétegzenei műsorok, újraindult
a Lemeztár Fantomja is. Ahogy az a Bridge történetében már
lenni szokott, a jónak sajnos hamar vége szakad: Szegő Tibort
ki- rúgták a rádióból. A zenei kínálat érezhetően felhígult,
de még mindig jóval színvonalasabb zenékkel és mű- sorokkal
jelentkezett a Bridge, mint a többi adó.
2002 karácsonya
előtt aztán ennek is vége szakadt. Egy héten keresztül csak
karácsonyi zenék szóltak, majd jött a nagy újítás: adjunk
Zámbó Jimmy-t, Modern Talkingot és társait, napi 24 órában. A
BridgeFM név el- tűnt, helyette SztárFM néven sugároz az adó.
A rétegzenei műsorok megszűntek, köztük a Lemeztár Fantomja.
Tették mindezt a nagyobb hallgatottság érdekében.
A BridgeFM 2002-ben megkapta az Év
rádiója címet. |